Pink Gasztro kampány a DelirestnélOktóber elseje a mellrák elleni küzdelem világnapja, ezt követően pedig a teljes októberi hónap dedikáltan a mellrák elleni kampányokról, érzékenyítésről, figyelemfelhívásról, a megelőzésre való buzdításról szól.

Egy elhivatott kollégánk ajánlására kerültünk kapcsolatba a hazai mozgalom kiemelkedő alakjával, a Mellrákinfó Egyesület elnökével, Halom Borival. Első perctől kölcsönös szimpátia és együttműködés mentén alakult ki pillanatok alatt egy közös kampány. Gyors felmérés után több, mint harminc éttermünk jelezte, hogy szívesen részt vesz a kampány támogatásában. Néhány napon belül meg is kaptuk Boritól az eseményt támogató kommunikációs eszközöket, majd szakértő kollégáink kreativitásával indult el október utolsó hetében közös kampányunk.

A legkülönbözőbb rózsaszín ételek és italok készültek el az üzletekben az egyhetes kampányidőszakban. Szolgáltatásunk jellegéből, kiemelten a munkahelyi étkeztetésből adódóan minden nap nagyon sok emberhez tudtuk eljuttatni az üzenetet. Egy hét alatt több, mint ezerötszáz pink étel értékesítésével bízunk benne, hogy sok vendégünk, kollégánk, partnerünk vált érzékenyebbé, tudatosabbá a témában. A szintén ebben az időszakban zajló Közétkeztetési Szakácsversenyen pedig mindkét csapatunk, a Delirest Savaria és a Delirest Szeged csapat tagjai is pink masnikat viseltek kabátjukon, mely szintén figyelmet kapott a bíráló zsűri részéről megköszönve cégünk társadalmi felelősségvállalását.

Köszönjük a kampányban részt vevő kollégáink, séfeink, üzletvezetőink lelkesedését, kreativitását! Bízunk benne, hogy mind Partnereinktől, mind Vendégeinktől, mind saját Kollégáinktól érkező pozitív visszajelzések eredményeképp jövőre még több egységgel, még hatékonyabban tudunk közösen fellépni a jó ügyért!