Dolgozz a Delirestnél! toborzas@delirest.hu I Tel.: +36 (30) 083 7387

Pink ételekkel a jó ügyért

Október elseje a mellrák elleni küzdelem világnapja, ezt követően pedig a teljes októberi hónap dedikáltan a mellrák elleni kampányokról, érzékenyítésről, figyelemfelhívásról, a megelőzésre való buzdításról szól.

Egy elhivatott kollégánk ajánlására kerültünk kapcsolatba a hazai mozgalom kiemelkedő alakjával, a Mellrákinfó Egyesület elnökével, Halom Borival. Első perctől kölcsönös szimpátia és együttműködés mentén alakult ki pillanatok alatt egy közös kampány. Gyors felmérés után több mint harminc éttermünk jelezte, hogy szívesen részt vesz a kampány támogatásában.

Néhány napon belül meg is kaptuk Boritól az eseményt támogató kommunikációs eszközöket, majd szakértő kollégáink kreativitásával indult el október utolsó hetében közös kampányunk.

A legkülönbözőbb rózsaszín ételek és italok készültek el az üzletekben az egyhetes kampányidőszakban. Szolgáltatásunk jellegéből, kiemelten a munkahelyi étkeztetésből adódóan minden nap nagyon sok emberhez tudtuk eljuttatni az üzenetet.

Egy hét alatt több, mint ezerötszáz pink étel értékesítésével bízunk benne, hogy sok vendégünk, kollégánk, partnerünk vált érzékenyebbé, tudatosabbá a témában.

A szintén ebben az időszakban zajló Közétkeztetési Szakácsversenyen pedig mindkét csapatunk, a Delirest Savaria és a Delirest Szeged csapat tagjai is pink masnikat viseltek kabátjukon, mely szintén figyelmet kapott a bíráló zsűri részéről megköszönve cégünk társadalmi felelősségvállalását.

 

Köszönjük a kampányban részt vevő kollégáink, séfeink, üzletvezetőink lelkesedését, kreativitását! Bízunk benne, hogy mind Partnereinktől, mind Vendégeinktől, mind saját Kollégáinktól érkező pozitív visszajelzések eredményeképp jövőre még több egységgel, még hatékonyabban tudunk közösen fellépni a jó ügyért!

Böngésszen további híreink között!

Új egység a hálózatban

Megtiszteltetés számunkra, hogy november 7-től az egyik leginnovatívabb, legmagasabb minőséget képviselő kerékpárgyár,...

Munkahelyi menza? Gondold újra!

Vannak dolgok, amiket nem kell túlbonyolítani, és a tészta pont ilyen. Mindössze három összetevő, prémium minőségű...

Prémium munkahelyi vendéglátás a Sanofiban

2025-ös évünk egyik leginspirálóbb projektje volt a Sanofi Paprika éttermének megnyitása A Sanofi Budapest HUB immár...

Kávé, croissant, jubileumok

Központi irodánk egyik legjobb hangulatú és legnépesebb rendezvénye a havonta megrendezésre kerülő, Kávé&Croissant...

Megújult salátabár koncepciónk

A Delirest számára kiemelten fontos az egészségtudatos táplálkozás előmozdítása és vendégeink figyelmének felhívása az...

Elsőként az országban

Magyarországon elsőként vezettük be a Deligo mesterséges intelligencia alapú kasszáit a vendéglátásban a MOL Campus...

Újabb MOL telephelyen szolgáltat a Delirest

Együttműködésünk a MOL-lal 2022. júniusában kezdődött, amikor átvettük a Dunai Finomító öt vendéglátó pontjának...

Munkába álltak a Kioskok

Szolgáltatóként legnagyobb sikerünk, ha vendégeink szívesen térnek be hozzánk nap mint nap. Ezt azonban csak úgy...

Séfcsere program

Delirest séfcsere programunkban a Delirest nemzetközi hálózatának tagországait hívjuk meg egymáshoz, hogy lehetőséget...

Előtérben a partnerkapcsolatok

Örömmel üdvözöljük Musits Adriennt a Delirest csapatában!Adrienn a Delirest kollektívához való csatlakozása előtt...