Email: info@delirest.hu I Tel.: +36 (1) 371 0810

Remek szereplés a Közszöv szakácsversenyén

Büszkék vagyunk rá, hogy a háromnapos, tizenkét csapatot felvonultató versenyről egy arany és egy ezüst minősítéssel, valamint számos különdíjjal tértek haza csapataink, öregbítve vállalatunk hírnevét.

A közétkeztetés, munkahelyi vendéglátás egy picit mindig mostohagyermeke volt az évtizedek óta tartó gasztroőrületnek. A munkahelyi “kantinok” kissé homályos sztereotípiája mintha sosem akarna kikopni a köztudatból.

Ennek a szemléletnek a formálásán dolgozik régóta a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége a hazai közétkeztető vendéglátóipari szereplőkkel karöltve.

A Delirest is részt vett a Közszöv szakácsversenyén

A Delirest egyik alapértéke a folyamatos fejlődés iránti elkötelezettség. Kollégáink számára a versenyen való részvétel remek alkalom a hétköznapok monotonitásából való kilépésre, személyes motivációik, kalandvágyuk, szakmai fejlődésük iránti elkötelezettségük kiteljesítésére, mely tudást a versenyt követően a gyakorlatban is tudnak kamatoztatni.

A tavaly ősszel lezajlott elődöntőből mindkét csapatunk továbbjutott az országos döntőre, melynek idén is szakmánk legnagyobb hazai kiállítása, a SIRHA adott otthont 2024. március 5-7 között.

Résztvevő csapataink és sikereik a 2023-24-es Közétkeztetési Szakácsversenyen:

Delirest Savaria

Ezüst minősítés, az első nap Közönségdíja és számos egyéb különdíj

Irányító: Forster Zoltán

Séfek: Váradi Bálint, Takács Norbert, Zombó Ákos

Versenymenüjük:

  • Csicsóka krémleves, rántott lágytojás, sült dió
  • Céklás-gombás köleskása
  • Túrógombóc, alma, tökmag

Delirest Szeged

Arany minősítés, a Bocuse d’Or különdíja és számos egyéb különdíj

Irányító: Lendvai Zoltán

Séfek: Gyetvai Roland, Hegedűs Sándor, Liszkai Péter

Versenymenüjük:

  • Kapros túró marinált uborkával, sült kápiapaprika kocsonyán
  • Egészben sült zeller, gomba és zellervariációkkal, gomba jus-vel
  • Almás ravioli pirított diómorzsával, meggyes céklapürével

Ezúton is szívből gratulálunk a kollégáknak, és köszönjük az elhivatottságukat, azt a sok időt és energiát, amelyet a felkészülésbe fektettek!

Idén első alkalommal a versenyt kísérő közönség, azaz mi is megkóstolhattuk a menüket, így bizton állíthatjuk, hogy nem csak a szemet gyönyörködtető ételcsodák készültek, de fantasztikus ízeket is előcsalogattak a kollégáink.

Böngésszen további híreink között!

Séfcsere program

Delirest séfcsere programunkban a Delirest nemzetközi hálózatának tagországait hívjuk meg egymáshoz, hogy lehetőséget...

Sikeres első félévet zártunk

Cégünk, a Delirest Kft. bevétel és eredmény terén is a terveknek megfelelően, sikeresen zárta üzleti évének első...

Munkába álltak a Kioskok

Szolgáltatóként legnagyobb sikerünk, ha vendégeink szívesen térnek be hozzánk nap mint nap. Ezt azonban csak úgy...

Elsőként az országban

Magyarországon elsőként vezettük be a Deligo mesterséges intelligencia alapú kasszáit a vendéglátásban a MOL Campus...

Kávé, croissant, jubileumok

Központi irodánk egyik legjobb hangulatú és legnépesebb rendezvénye a havonta megrendezésre kerülő, Kávé&Croissant...

Nemzetközi szakácsversenyt rendeztünk

Fókuszban a fenntarthatósággal, 2024-ben első alkalommal rendeztük meg a Delirest nemzetközi szakácsversenyét, melyen...

Vadonatúj promóciónk a BBQ

2023. júniusában bemutatkozott legújabb promóciónk, a BBQ. Büszkék vagyunk arra, hogy az esemény arca saját Delirest...

Szedd magad rendszer már az iskolákban is

Új “szedd magad” ebéd felsős diákok számára! Budapesten, a XVIII. kerületi diák étkeztetésünkben bevezetett újításunk...

Megújult salátabár koncepciónk

A Delirest számára kiemelten fontos az egészségtudatos táplálkozás előmozdítása és vendégeink figyelmének felhívása az...

Új egység a hálózatban

Megtiszteltetés számunkra, hogy november 7-től az egyik leginnovatívabb, legmagasabb minőséget képviselő kerékpárgyár,...